Nem tudom hol kezdjem, hisz máskor oly könnyen jönnek a szavak. Nem lakom Cserépfaluban, sőt pár éve már Tardról is elkerültem, te mégsem feledtél el. Nem feledted el a régi, közös munkát, ahol - mint ahogy azt többször bebizonyítottad - egy életre szóló barátságot kötöttünk. Hisz ahogy hittük, az igazi barátságok, mint a nagy szerelmek, az égben köttetnek és ha hosszú ideig nem találkozunk is, de egyszer csak hirtelen megcsörren a telefon és egy régi ismerős hang szólal meg a másik oldalon, ugyanonnan tudunk mindent folytatni, mint ahol az annak idején abbamaradt.
Így volt ez velünk is. Elkerültem otthonról és évekig nem beszéltünk, aztán jött egy számomra megoldhatatlan probléma és ki mást hívhatnék fel, ha nem Szívós Jancsit... Te azonnal a barátságunkkal jöttél és, hogy bár millió dolgod van, de amikor tudom, vigyem a gépet, hisz ez a probléma csak nekem olyan óriási, de neked..... :-). A műhelyedben aztán a fél órás bütykölésből órák lettek, a terveidről beszéltél, az álmaidról, a közös emlékekről, a barátságunkról... Ugyanaz voltál, mint évekkel ezelőtt és ugyanaz maradsz a szívünkben most már mindörökre. Szemeid mosolyogtak, mindig csak nevettél.. Szőke hajad hanyagul hullott homlokodra és olyan hévvel meséltél, hogy egy percre talán a Világ is megállt.
Folyton rohantál, de soha nem siettél annyira, hogy ne lett volna egy kedves szavad és egy perced, ami alatt mindent megkérdeztél és mindent elmondtál... Légi bemutatón voltál vagy éppen szabadságon esetleg családi összejövetelen, nem számított... Soha nem mondtál nemet... EMBER voltál és BARÁT, igaz barát...
Aztán hallottam egy hihetetlen mondatot: Szívós Jancsi meghalt... S én levegő után kapkodva, könnyes szemmel rogytam le a székre és úgy éreztem rám szakad a világ. Minden távolivá vált, a tér kitágult és csak a szék maradt velem, amin ültem és a keserves fájdalom...
Fáj, hogy most már csak mi beszélünk és te nem vagy ott, hogy nem mosolyogsz ránk és nem nevetsz velünk. Nem látjuk szőke hajad és nem adod a szíved is oda minden egyes szóval...
Az igaz barátságok az égben köttetnek és ott is élnek örökké... Itt lent a Földön megmutattad, hogy a barátaidat soha nem feleded el, hát kérlek, emlékezz rám/ránk odafent is s ha majd egyszer eljön az időnk, az égi rohanásban állj meg mellettem egy percre és csak ennyit mondj: "Szervusz Kedves", és én tudni fogom, hogy Te vagy ki szóltál, Szívós Jancsi, egy FELEDHETETLEN, DRÁGA, JÓ BARÁT...
Búcsúzóul téged idézlek, mert nem örökre köszöntél így el oly sokunktól:
"SZERVUSZ KEDVES"
Szívünkben örökké élsz tovább!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.